A két királynő
Bencét ezer éve ismerem. A szüleimet leszámítva talán õ a legrégebbi ismerősöm. Ugyanazon a lakótelepen laktunk, ugyanarra a játszótérre jártunk, és a szüleink így összebarátkoztak. Természetes, hogy ugyanabba az óvodába is írattak be bennünket, akkor lettünk igazán barátok. Hozzájuk bármikor átmehettem rengeteg Legójával játszani, még kéredzkedni sem nagyon kellett. Az iskolában már külön utakat jártunk, valószínűleg azért, mert ők is, mi is máshová költöztünk. A gimnáziumban újra összehozott bennünket a sors, amikor az első osztály után iskolát váltottam, és az ő osztályába kerültem, ahol régi ismerősökként újra közelebb kerültünk egymáshoz, bár addigra cseppet sem hasonlítottunk egymásra. Bence visszahúzódó, szemlélődő fiú volt, én mindig nyitottabb voltam, és szerettem, ha a többiek figyelnek rám. Osztálytársai tisztelték intelligenciájáért, de õ inkább másfajta babérokra vágyott. Jobban szerette volna, ha az osztálytársnőit nem csak afféle tudós csodabogárként bűvölte volna e...