A két királynő
Bencét ezer éve ismerem. A bátyámat leszámítva talán õ a legrégebbi ismerősöm. Ugyanazon a lakótelepen laktunk, ugyanarra a játszótérre jártunk, és a szüleink így összebarátkoztak. Természetes, hogy ugyanabba az óvodába is írattak be bennünket, akkor lettünk igazán barátok. Hozzájuk bármikor átmehettem rengeteg Legójával játszani, még kéredzkedni sem nagyon kellett. Az iskolában már külön utakat jártunk, valószínűleg azért, mert ők is, mi is máshová költöztünk. A gimnáziumban újra összehozott bennünket a sors, ahol régi ismerősként közelebb kerültünk egymáshoz, bár addigra cseppet sem hasonlítottunk. Bence visszahúzódó, szemlélődő fiú volt, én mindig nyitottabb voltam, és szerettem, ha a többiek figyelnek rám. Osztálytársaink tisztelték intelligenciájáért, de õ másfajta babérokra is vágyott. Jobban szerette volna, ha a lányokat nem csak afféle tudós csodabogárként bűvölte volna el, hanem megismerik romantikus énjét is. Ehhez jól jött egy ilyen vagányabb barát, mint én. Nekem is k...