A front

Legszívesebben olyan fülkében utazom, ahol nem ül senki. Most viszont az első osztály is tömve volt.

–Szabad ez a hely?– kérdeztem egy viszonylag üres kupé ajtaját felnyítva.

–Hát persze!!–-felelte boldogan egy Miss Marple-szerű idős asszony. A fülkében ülő másik két utas kárörvendően mért végig, majd megzörgették újságjukat és újra beletemetkeztek. Amíg a csomagjaimat elrendeztem, a néni várakozásteljesen nézett rám. Hamarosan újabb utas érkezett, nagydarab, jól öltözött idős nő, mint később kiderült, egykor apáca.

–Önök nem dohányoznak,kérem?–kérdezte aggályoskodva. Megnyugtattuk,hogy senki sem dohányzik, egyébként sem dohányzó a kocsi.

– Akkor jó. Szörnyű a füst, nem tudom elviselni. A legjobb volna betiltani a dohányzást.–jegyezte meg ahogy a csomagjait rendezte el maga körül.

–Ezt meg hogy képzeli, már miért kéne betiltani? – csattant fel a másik, madárcsontú öregasszony, aztán hozzám fordult :–Hát én például szintén nem dohányzom, de azért nem hinném hogy be kellene tiltani. A másik szívesen folytatta a beszélgetést:

–Ön szerint helyes az, hogy fiatal tizennyolcéves lányok fújják a füstöt az utcán? Miközben a gyerekek füstmérgezést kapnak!

–Már miért ne volna helyes? Nem a dohányosok tehetnek a rossz levegőről, hanem az autók, de azért nem gondolja hogy be kellene tiltani az autókat is?

–Nézze én cukorbeteg vagyok. Én nem bírom a füstöt, én nem akarok megfulladni a mások káros szenvedélye miatt. –felelte az apáca szárazon, abban a reményben, hogy ezzel pontot tett ennek a kellemetlen témának a végére.

–Értem. Szereti az édességeket, így van?–kérdezte Miss Marple mosolyogva

–Hát bizony, nagyon szeretem! Különösen a kelttésztákat...–enyhült meg mostmár ő is. Látszott ,hogy sok finom sütemény receptjét tudja.

–És az nem káros szenvedély? Hogyan ítélkezhet mások felett, amikor maga semmivel sem különb! Hiszen elismerte, hogy káros szenvedélye van: az édesség!–A néni diadalittasan körülnézett. Egy darabig mindketten hallgattak. A másik szólalt meg először.

–Ez első osztály? Én nem is tudom hogy ülhetek-e első osztályon ?!

–Hát ha első osztályra vett jegyet, akkor ülhet. Ilyen egyszerű ez! - vágta rá a harcias asszony.

–Én nem vettem jegyet! Nekem szabadjegyem van kérem, rá van írva, hogy az összes vonatra, hajóra ,autóbuszra érvényes!

– Nahát, akkor maradjon nyugodtan a fenekén, várja meg a kalauzt, legfeljebb kifizeti a különbözetet! 

– De énnekem nincs pénzem, nem tudom kifizetni a különbözetet! Mennyibe kerül a különbözet?–nézett rám tanácstalanul. Megnyugtattam, hogy az ő esetében maximum harminc forint lehet.

– Mit törődik maga azzal, szabadjegye van mindenhová, biztos jó magas nyugdíja is van hozzá?! Ki tudja maga azt fizetni, csak ne aggódjon!

–Honnan veszi, hogy magas nyugdíjam van? Nincs énnekem magas nyugdíjam!

–Maga hány éves? – folytatta a másik nyugodtabb hangnemben.

–Én hány éves vagyok? Bizony már hetvennégy...–felelte az békülékenyen.

–Akkor miért jár magának szabadjegy mindenhová, ha meg szabad kérdeznem? Én hetvennyolc éves vagyok, de nincs szabadjegyem!

–Mert maga nem veterán! Én veterán vagyok! Nézze, itt az igazolványom..

–Már hogy lenne maga veterán? Az én férjem a fronton esett el, és nem vagyok veterán, maga talán harcolt? Megsérült?

–Én kérem apáca voltam, ápolónőként szolgáltam a Rókus kórházban, és a fronton is negyvennégyben. Annyi szörnyűség, vér volt ott, hogy elhiheti. Az igenis háború volt–ahol én voltam!

–És mit gondol én hol voltam? Én a vasútnál voltam, amikor Szolnokot bombázták a kis barátai, én az állomáson voltam szolgálatban! Bombáztak bennünket, de nem mehettem haza, nem tudtam mi van a lányommal! Amíg maga fityulában ki tudja mit...

–Nézze, én elhiszem hogy magának sem lehetett könnyű, én nem haragszom magára, de ha ön hisz Istenben... 

–Már miért hinnék ?

Az apáca szemlátomást meglepődött

–Hát ilyet meg hogy mondhat? Ilyen idős korában nem hisz Istenben?

–Azért mert öreg vagyok, még nem vagyok bolond!

Erre már nem tudott hirtelen mit mondani. Percek teltek el, mire meg tudott szólalni.

–Hát vegye tudomásul hogy olyan is van,hogy túlvilág, és ha odakerül, ezt nagyon megbánja!

–Ha–ha, onnan még senki nem jött vissza! Én a föld alatt nem fogok semmit sem megbánni, arról biztosíthatom!–nézett rám Miss Marple diadalittasan.

Hosszú ideig hallgattak, mindketten emlékeikbe merültek. Az apáca zsebkendőt vett elő,és letörölte gyöngyöző homlokát. Kinézett az ablakon és fáradtan megjegyezte:

–Most mondja meg, hát milyen meleg van! - de Miss Marple, az egykori vasutas nem kegyelmezett:

–Reklamáljon a Jóistennél!