...és más történetek

Tele volt a média a lelepleződött volt ügynökök történeteivel. Életművek kérdőjeleződtek meg, például Szabó Istváné, akiről napvilágot látott, hogy főiskolásként aláírt egy beszervező nyilatkozatot a titkosszolgálatnak, bár ténylegesen senkiről nem jelentett semmi terhelőt. Értelmiségiek vitatkoztak rádióműsorokban, nyilvános szalonokban és a nappalijukban, felmentve Szabót vagy eltökélten pálcát törve felette. Nehéz ebben az ügyben állást foglalni, másik kor volt, más szabályokkal. Fogalmam sincs,  mit tettem volna, és csak remélni tudom, hogy mai fogalmaink szerint is tisztességesen viselkedtem volna. Éppen ezen tűnődve olvasgattam reggel az irodában az emaileket, amikor egy furcsa üzenetbe botlottam, közvetlen főnökömtől. Kedves Dénes!  Mint tudod, közeledik a féléves teljesítményértékelés ideje. Ezzel kapcsolatban szeretnélek megkérni valamire. Ha időd engedi, segíts nekem Mohai Zsolt teljesítményének megítélésében! Mivel gyakran dolgoztok együtt, kérlek, oszd meg velem, h...

Nagyon vártam, hogy végre Vargás legyek én is, mint a bátyám, meg az anyám. Hogy ne csak messziről szagoljam a kolstor-szerű, százéves ház boltíves tornácát, a tornaszertárat, a kosárlabda házibajnokságot, a tanítás után a Tisza parton fagylaltozó diákokat, hanem ott lehessek én is a sűrűjében. A legszebb éveim lesznek ezek, amikre jó lesz visszaemlékezni később, és jó okkal siratom majd el őket a ballagáson, amit már gyerekként, rokonként, öccsként, szóval kívülállóként jó sokszor volt alkalmam végignézni. Az évnyitón némi csalódás ért, az osztályom csupa ismeretlen, szokatlan figurából áll. Az egyik nagyon magas, és valószínűtlenül vékony, a másik zömök és bajuszos, és az a srác roma, ő is az osztálytársunk lesz, ilyen még nem volt. Nem is volna ezzel baj, azért jöttünk, hogy ismerkedjünk, de azt is könnyebb nem nulláról kezdeni és úgy tűnik, itt az összes régi ismerős egy osztályba jár. Csakhogy nem az enyémbe!  Tiszapart (nem párt!) Az első napokban mégis sikerült két sráccal k...

Tényleg nem lehetett megállni a kórháznál normálisan, amikor a fiamat vittem vérképre! A mozgássérült parkoló sehol, az összes többi elfoglalva, ezért feljogosítva éreztem magamat, hogy egy láthatóan használaton kívüli kapu előtt hagyjam az autót,  ügyelve arra, hogyha mégiscsak ki vagy be akarna ott hajtani valaki, elférjen mellettem. Olyan igazságtalannak éreztem a büntetést, hogy nem voltam hajlandó kifizetni, és már az önkormányzat adóosztályán járt az ügy. Utolsó lehetőségként a fizetésből letiltás, a börtön és a közmunka közül választhattam. Fizetni elvből nem voltam hajlandó, börtönbe azért mégse, így emelt fővel a közmunkát választottam.  Mindössze négy napot kellett ledolgoznom, ennyi szabadságot vettem ki a munkahelyemről, és a kijelölt napon jelentkeztem a Prizma hamzsabégi úti telephelyén. Fogalmam sem volt, mi lesz a feladatom. Összeszokott társaság üldögélt kisebb klikkekben. Marcona hölgy tartott eligazítást egy térkép előtt, az amerikai krimik nyomozóinak modor...

Apám végzettsége történelem – magyar szakos tanár volt, keményen megdolgozott a diplomáért. Néhány évig tanított is, egyes tanítványai szerint emlékezetesen. Mégis, felnőtt életének nagyobbik részében újságírónak tartotta magát, ez állt a névjegyén és az ajtónkon a névtábláján, ezt vésettük a sírkövébe is. Erre feljogosította az a több, mint húsz év, amit a Szolnok Megyei Néplapnál töltött, részben főszerkesztőként és a rendszerváltás után majdnem ugyanennyi a Népszabadságnál.  Szép ívű pálya, de volt a közepén egy 7-8 éves kitérő, amivel nem szoktunk dicsekedni, pedig semmilyen szégyellnivaló bűn nem tapad hozzá, sőt, apám élete legtermékenyebb, legsikeresebb szakaszának tartotta. 1980-ban kezdtem az általános iskolát, akkor még büszkén vihettem társaimat "gyárlátogatásra" a szerkesztőségbe, majd a nyomdába, ahol apám kérésére kiszedték a rövid életű Vuk örs indulóját ólomból. Az osztály 7 fiújából álló örs nem bizonyult életképesnek, ezért bedaráltak bennünket a lányörsök k...

Óbánya az Északi Középhegységben az országhatártól mindössze 1 km-re található. Eredeti neve Sáskapuszta volt, korábban uradalmi birtok, a második világháború végén katonai kórház létesült a településen, mely1950-ben kapta az Óbánya nevet, az itt feltárt lignit kitermelésére létesített bánya miatt. A bányát a termelés gazdaságtalansága miatt 1960-ban bezárták. A bánya gépüzeme és vegyesüzeme ennek ellenére 1989-ig továbbra is működött. Ezen üzemek bezárásával az 1990-es években a községben a munkanélküliség 30%-osra emelkedett. 1998-ban ide települt a koreai érdekeltségű Old Sin Kft. gyára, ahol televíziós készülékek külső műanyag dobozait gyártották. A munkanélküliség ennek köszönhetően az ezredfordulóra 3% alá csökkent. A kárbecslő Egy késő nyári napon, friss jogosítványommal a brit kárbecslő cég autóját hajtottam Óbánya felé. Mellettem az anyósülésen akkori dobosom és főnököm, egyben önkéntes gépkocsivezető-oktatóm, Győző terpeszkedett, hozzám hasonlóan sötét öltönyben. Az ülés táml...