Mariahilf
Éjjel egy óra után sétálunk ötéves fiammal a Mariahilfer strassén. Pontosabban én félálomban tolom a teljesen felvillanyozott gyereket kocsijában. Időnként megállunk beszélgetni, ha egy érdekes kirakatot látunk, azt közelebbről is szemügyre vesszük. Augusztus vége van, ennek ellenére éjjel is fülledt a meleg, de az utcán elviselhető. Mindketten pólóban és rövidnadrágban vagyunk, de mivel én mozgok, ő pedig ül, időnként felajánlom neki panyókára vetett pulóveremet takaró gyanánt, de nem él a lehetőséggel. Magyar nyelvű kiabálásra leszünk figyelmesek, önkéntelenül megállunk.
Közvetlenül mellettünk egy szőkére festett hajú, idős, szép arcú nő kétrét görnyedve vonszol egy csomagot, és közben hangosan gyalázkodik.
– Egy vascsővel kellene szétverni a fejét! –- kiáltja tisztán és jól artikuláltan.
Nem tudom eldönteni, hogy részeg e, hajléktalannak túl ápoltnak tűnik. A frizurája makulátlan, de az arca eltorzult a haragtól. Világoskék, tisztának tűnő ruhában van, a csomagját veszem szemügyre, azon tűnődöm, hogy bőrönd, vagy hajléktalan szatyor, amikor hozzánk fordul:
– Akarnak valamit? – kérdezi, inkább támadóan, mint védekezőleg, majd megismétli a fenyegetést
– Az én fejemet akarja szétverni vascsővel? – kérdezek vissza zavaromban, rögtön belátva a kérdés értelmetlenségét
– Igen, a magáét! Mit akarnak tőlem?
– Semmit, csak sétálunk. Nem tudunk aludni – teszem hozzá teljesen feleslegesen, de az igazságnak megfelelően.
– Mit csinál azzal a gyerekkel? Árulja talán?
– Semmi pénzért. Tolom, ő pedig húz engem. Na gyere, Levi, még megnézzük a templomot. Köszönj te is a néninek. Csókolom!
– Sziasztok! – mondja Levi szokatlanul jól artikuláltan, de kevésbé a helyzethez illően.
Kihasználom a nő megrökönyödését, és faképnél hagyjuk. Már eltávolodtunk tőle, amikor utánunk kiabál.
– Én árva vagyok! Nekem nincs testvérem...pláne Magyaroszágon nincs!... És mondják meg a heroinos Szabó fogorvosnak, hogy ne is próbáljon rátelepedni az életemre!
– Feltétlenül átadjuk! Intek vissza.
Elsétálunk az apátsági templomig, meglepő módon nyitva van. bekukucskálunk. Néhányan imádkoznak –mi sem természetesebb éjjel fél kettőkor. A gyerek egyre sűrűbben ásítozik, ezt biztató jelnek veszem, ezért átmegyünk a túloldalra, hogy a változatosság kedvéért a túloldalon forduljunk vissza a szállodánk felé. Megpróbálom beazonosítani diákkori zarándokhelyem, a Virgin Megastore épületét, de hiába. A Mariahilf Kirche előtt egy bácsi hotdogot és arab szendvicseket árul. A gyerek bátortalan kísérletet tesz, hogy megálljunk, de ő maga is érzi a helyzet reménytelenségét, ezért tiltakozásomra csak legyint, és gurulunk tovább felfelé a kihalt utca enyhe lejtőjén.
Idős, széparcú szőkített nő jön velünk szembe, egy kirakat fényénél meglátjuk makulátlan világoskék nadrágkosztümjét. Mellénk érve nem kerüli a tekintetet, távolságtartóan, de mosolyogva biccent, mint régi ismerősöknek és húzza tovább guruló bőröndjét.
2013 september 6.
Közvetlenül mellettünk egy szőkére festett hajú, idős, szép arcú nő kétrét görnyedve vonszol egy csomagot, és közben hangosan gyalázkodik.
– Egy vascsővel kellene szétverni a fejét! –- kiáltja tisztán és jól artikuláltan.
Nem tudom eldönteni, hogy részeg e, hajléktalannak túl ápoltnak tűnik. A frizurája makulátlan, de az arca eltorzult a haragtól. Világoskék, tisztának tűnő ruhában van, a csomagját veszem szemügyre, azon tűnődöm, hogy bőrönd, vagy hajléktalan szatyor, amikor hozzánk fordul:
– Akarnak valamit? – kérdezi, inkább támadóan, mint védekezőleg, majd megismétli a fenyegetést
– Az én fejemet akarja szétverni vascsővel? – kérdezek vissza zavaromban, rögtön belátva a kérdés értelmetlenségét
– Igen, a magáét! Mit akarnak tőlem?
– Semmit, csak sétálunk. Nem tudunk aludni – teszem hozzá teljesen feleslegesen, de az igazságnak megfelelően.
– Mit csinál azzal a gyerekkel? Árulja talán?
– Semmi pénzért. Tolom, ő pedig húz engem. Na gyere, Levi, még megnézzük a templomot. Köszönj te is a néninek. Csókolom!
– Sziasztok! – mondja Levi szokatlanul jól artikuláltan, de kevésbé a helyzethez illően.
Kihasználom a nő megrökönyödését, és faképnél hagyjuk. Már eltávolodtunk tőle, amikor utánunk kiabál.
– Én árva vagyok! Nekem nincs testvérem...pláne Magyaroszágon nincs!... És mondják meg a heroinos Szabó fogorvosnak, hogy ne is próbáljon rátelepedni az életemre!
– Feltétlenül átadjuk! Intek vissza.
Elsétálunk az apátsági templomig, meglepő módon nyitva van. bekukucskálunk. Néhányan imádkoznak –mi sem természetesebb éjjel fél kettőkor. A gyerek egyre sűrűbben ásítozik, ezt biztató jelnek veszem, ezért átmegyünk a túloldalra, hogy a változatosság kedvéért a túloldalon forduljunk vissza a szállodánk felé. Megpróbálom beazonosítani diákkori zarándokhelyem, a Virgin Megastore épületét, de hiába. A Mariahilf Kirche előtt egy bácsi hotdogot és arab szendvicseket árul. A gyerek bátortalan kísérletet tesz, hogy megálljunk, de ő maga is érzi a helyzet reménytelenségét, ezért tiltakozásomra csak legyint, és gurulunk tovább felfelé a kihalt utca enyhe lejtőjén.
Idős, széparcú szőkített nő jön velünk szembe, egy kirakat fényénél meglátjuk makulátlan világoskék nadrágkosztümjét. Mellénk érve nem kerüli a tekintetet, távolságtartóan, de mosolyogva biccent, mint régi ismerősöknek és húzza tovább guruló bőröndjét.
2013 september 6.
Comments
Post a Comment