Paraszolvencia

Az ezüst Mercedes lefékezett a kertkapu előtt. Az utas egy darabig tanácstalanul járatta a motort, majd az autóból K.J. táncdalénekes kászálódott ki nehézkesen, egyik kezében rózsacsokrot, a másikban kihangosított mobilt szorongatva.

"A franc tudja hol vagyok, doktornő!"- lihegte.
“Ide hozott a Waze, egy nagy kőfalat látok!"
"Az lesz az!" -felelte Dr. L.L. - "Csöngessen csak be bátran, aztán majd meséljen!"
K. már bánta, hogy a kórházból távozóban így búcsúzott kezelőorvosától, jellegzetes, fickós kacsintásával.:
"Doktornő drága, aztán nyugodtan kérjen tőlem bármit, amit csak akar!"
Bízott benne, hogy a csinos orvosnő nem veszi bizalmaskodásnak, de ha mégis, elnézi neki hajlott korára tekintettel. Koncertjegyet, dedikált képet, CD-t szoktak kérni, éppenséggel megoldható.
Honnan sejthette volna, hogy orvosa hirtelen ötletétől vezérelve, a rekkenő nyári hőségben, paloznaki szabadságát megszakítva, éppen a Balatonon nyaraló F.P-né nyugalmazott testnevelő tanárt kell felköszöntenie 75. születésnapján!?
"Mostmár mindegy, ezt a fellépést is végig kell csinálni." - gondolta K., és megnyomta a csengőt.
...írta volna Örkény István. A K--t fogadó döbbent arcokat azonban ő sem tudta volna leírni, amikor csokrával vidáman bepördült a tamás-hegyi konyhába. Sajnos a fényképek sem adják vissza a fogadtatást, itt már kötetlenül beszélgetnek az ünnepelttel és férjével az ötvenes évek végének Budapestjéről, ahol történetesen mindhárman fiatalok voltak.







Comments

Popular posts from this blog

Hiányzók

Deja Vu

A vendég