Az osztályharc fokozódik

Most jöttem a tihanyi "újságíró strandról". Az "újságíró strand" valójában csak szomszédos az újságíró üdülő egykori strandjával, ahol gyermekkorom legszebb nyarainak egy részén pingpongoztam-pancsoltam, nemzetközi újságíró csemeték társaságában. Az igazi Újságíró Strand évek óta üresen áll (szomszédjával, a Pártüdülővel egyetemben, ahová egy nyáron szintén volt bejárásom), alighanem egy NER oligarcha látens tulajdonát képezi, magamfajta prolikat már nem engednek be. (Megpróbáltam úszva megközelíteni az objektumot, a parti őrség szépen visszairányított Kuba felé). 

Az "újságíró strandra" viszont, lévén szabadstrand, mindenféle prolikat beengednek. A jó prolikat, azaz egyszerű, vidéki, bajúszos, kontyos, parasztbarna embereket, akiken a fürdőruha se áll jól, itt nyaralnak a közelben, vagy csak útba esett megmártózni, extra költségek nélkül. Velük semmi baj, ők az én népem, szeretem őket. De ott vannak viszont a rossz prolik: a bagózós, kiabálós, kutyás, csattogó papucsos, gumicsónakos, sörösdobozos, mobilozós prolik, akik 10 centire tőled telepszenek le, rád köhögnek, hamuznak, fröcskölnek vagy csak kiabálnak, tőlük próbálom távol tartani magam. Igyekszem a magamfajta értelmiségi-félék közelébe igazodni, és azt képzelem, hogy mindenki más is az, tehát minimum újságíró, aki zsebrádión 168 órát hallgat, és kedd este feszülten várja a Stúdió 84-et. 

Mivel ma már törpe minoritást képezünk, ez többnyire elvonulást jelent a legtávolabbi sarokba. Ám észrevettem, hogy mások is követik ezt a praxist, egy újság vagy könyv általában bevonzza a hasonszőrű szemüveges strandolókat. Nem haverkodunk, de ilyen mikro-telepeket alkotva kisebb az esélye, hogy ránk csorog mások napolaja vagy az Arany Ászok. 

Ezúttal egy rendezetten kipakolt, látványosan fehér bőrű (értsd: nem rákvörösre égett vagy narancs színűre kvarcolt) család közelébe telepszem, anya és lánya kezében ugyanaz a könyv, izgi lehet, ha kétszer megvették, és szinkronban olvassák. Apa elkapja azt a két másodpercet, amíg a borítókat szkennelem, és mosolyogva felém biccent. Áhá, külföldiek, tökéletes. Angol nyelvű krimi, nincs jó fülem az akcentusra, ráadásul halkan beszélgetnek (hiszen külföldiek), csak azt hallom, hogy nem amerikaiak, vidéki angol vagy ausztrál család az "újságíró strandon" - talány. Vajon a papa is itt gyerekeskedett a szomszédban? Nem tűnődöm ezen tovább, akciós könyveimbe merülök, még nem döntöttem, de biztos ami biztos, itt van a strandszatyor állandó kelléke, a Pesti Barokk is. 

Tűz a nap, kalapos fejemet igyekszem a promenád mellvédjének 20 centis árnyékába húzni, arcomat a könyv takarja, mégis érzékelem, amikor hosszú árnyék vetődik rám. Valószínűtlenül colos és izmos, napbarnított, szőkített, nálam valamivel idősebb nő pakolászik mellettem, ebből a perspektívából akár két méter is lehet. 

 "Heló!" – köszön le rám a magasból vidáman. 

 "Heló." – viszonzom a pertut, kissé talán kelletlenül. Nem terveztem haverfelvételt, és bosszant, hogy megint rajtakaptak a bámészkodáson. 

"Sokáig maradsz?". 

 "Nem tudom. Miért, útban vagyok?" 

"Dehogy. Csak látom, olvasol. Nem sokan vannak itt könyvvel. Nem baj, ha idetelepszem?"  –  a kérdés költői, hisz már ide is telepedett. 

 "Mit olvasol?" – nem várja meg a választ, böngészi a plédemen a borítókat. 

"Áhá, Kertész Imre, az jó! György Péter! Fúha! Te komoly tudományos munkában vagy!" 

"Azt nem mondanám. Itt vettem őket a Tescoban akciósan, 500 Ft volt darabja." 

"Krusovszky? Nem ismerem..."

"Egy fiatal titán. Az első regényéért nem voltam oda, ezt majd meglátjuk" 

"És ez a Pesti Barokk, ez milyen?" 

"Ez kurva jó!" 

"Tényleg? Elég súlyosnak látszik..." 

"Még nem olvastam végig, de bárhol el lehet kezdeni, ötven oldalt elolvasni, aztán máshol folytatni. Strandra tökéletes." 

"Kíváncsivá tettél! De ahogy elnézem, ez régebbi, gondolom már nem kapható." 

"Három éve hordom a táskámban, de úgy tudom, újra nyomták, van frissebb kiadás" 

"Hát köszi. Utána fogok nézni. Pesti Barokk. Oké, akkor olvass csak tovább, nem zavarlak"

Nem tart hosszú szünetet. 

"Figyi, lehetne egy kérésem?"  – Bizonytalanul bólintok, bár könyvet nem szívesen adok kölcsön, de már azon töprengek, mit kérhetnék cserébe. A hátamat például csak foltokban tudtam bekenni... 

"Mit mondtál, meddig maradsz?" 

"Nem tudom, még egy darabig, ebédig..miért?" 

"Én most elmegyek úszni, úgy kábé 45 percet, de max egy órát. Addig megtennéd, hogy vigyázol a cuccomra? Mindenféle alakok vannak itt, nem szívesen hagynám őrizetlenül..."